Adatkezelési tájékoztató a Debt- Invest Zrt. által kezelt követelések kötelezettjei, valamint a kötelezettek nevében eljáró más személyek részére

A Debt-Invest Zrt. (Továbbiakban: Társaság) által megvásárolt, valamint megbízás alapján kezelt követelések kötelezettjei, illetve a követelés alapjául szolgáló jogviszonyban más módon érintett személyek, valamint e személyek nevében eljáró személyek személyes adatainak kezelésére vonatkozik a Társaság jelen adatkezelési tájékoztatója, mely 2021.02.15-én lép hatályba.

Tájékoztatás: Jelen adatkezelési tájékoztató az Adatkezelő követeléskezelési folyamatainak felülvizsgálata során készült megállapításoknak megfelelően, 2021.02.15. napon került módosításra.

A módosítás szükségességét különösen az a megállapítás indokolta, hogy a „A Társaságra engedményezett követelések behajtása céljából történő adatkezelés”, valamint a „A megbízás alapján kezelt követelések behajtása céljából történő adatkezelés” vonatkozásában a korábbiakban alkalmazott szerződéses jogalap /GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont/ helyett a jogos érdek jogalap /GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont/ alkalmazandó.

Az adatkezelő megnevezése
DEBT-INVEST Pénzügyi Szolgáltató és Befektetési Zártkörű Részvénytársaság

(DEBT-INVEST Zrt.)

Kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségei
Székhely/Postai cím North Point Center Irodaház – 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66, B rész, V. emelet
Személyes ügyfélfogadás North Point Center Irodaház – 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66, B rész, V. emelet
E-mail cím debt@debt.hu
Webcím www.debt.hu
Telefon +36 1 268 0000
Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei
Postai cím North Point Center Irodaház – 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66, B rész, V. emelet
E-mail cím adatkezeles@debt.hu
Telefon +36 1 268 0000

 

 Milyen forrásból jut hozzá a Társaság az adatokhoz?

A Társaság által kezelt adatok az alábbi forrásból származnak:

  • Az engedményező, megbízó részéről;
  • Közvetlenül az érintett, vagy a nevében eljárásra jogosult személy részéről;
  • A Társaság által megbízott, a Társaság adatfeldolgozójaként tevékenykedő természetes, illetve jogi személyek részéről (Pl: A Társaság által alkalmazott, az érintett, vagy a nevében eljárásra jogosult személy által, személyes felkeresés során kitöltött adatlapból származó információ);
  • Az eljárás során közreműködő harmadik személy részéről (Pl: Hivatalos eljárás során – Végrehajtó, Közjegyző, Bíróság, Családi Csődvédelmi Szolgálat, etc.);
  • Nyilvánosan hozzáférhető vagy adatigénylés alapján hozzáférhető adatbázisok részéről (Pl: Telefonkönyv, Takarnet, BISZ Központi Hitelinformációs Rendszer, Személyiadat és lakcímnyilvántartás, Központi Címregiszter, etc.);

 

  1. A Társaságra engedményezett követelések behajtása céljából történő adatkezelés részletei
  • Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja

  • a követelések behajtása. Ennek érdekében a Társaság adatkezelése kiterjed:
  • a követelések nyilvántartására,
  • a kapcsolatfelvételre, kapcsolattartásra,
  • a követelés behajtásával kapcsolatos eljárásra /beleértve a hivatalos eljárást, a jogi – peres és nem peres – eljárások, illetve jogon kívüli eljárások kezdeményezését és lefolytatását egyaránt, valamint a Társasághoz érkező ügyfélajánlatokkal kapcsolatos döntéshozatalt (pl: méltányosság gyakorlását) /
  • a követeléssel kapcsolatos pénzügyi tranzakciókra
  • a tranzakciókkal kapcsolatos könyvelési, számviteli kötelezettségek ellátására
  • a Társaságot az engedményezés alapján kezelt követelésállománnyal összefüggésben fennálló adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére
  • Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?
  1. Jogalap: Jogos érdek /GDPR 6. cikk (1) f) pont alapján/

A Társaság az engedményezés útján kezelt követelés behajtásához – egyúttal a kapcsolódó tevékenységek ellátásához – fűződő jogos érdeke alapján kezeli az alábbi adatokat, mely jogos érdek alátámasztását az érintett az „Érdekmérlegelés” menüpontban ismerheti meg.

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezett személyazonosító adatai Név /születési név/ + Titulus (pl: dr.; prof; etc.); születési idő; születési hely; anyja neve Az ügy lezárásától számított 8 év.
A kötelezett – a követelés jogszerű kezeléséhez szükségszerű – elérhetősége

(Amely nélkül az Adatkezelő nem tud eleget tenni a rá irányadó értesítési kötelezettségének)

Lakcím, postacím, e-mail, telefonszám

/Adatok forrása szerint: Jogelődtől az engedményezés során kapott, kötelezettől származó, nyilvánosan hozzáférhető adatbázisból származó/

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A kötelezett képviseletében eljáró személy (pl: gyám, gondnok) azonosítására szolgáló, valamint képviseleti / eljárási jogosultságot igazoló adatok Név

Elérhetőség (Pl: postacím, e-mail, telefonszám)

Eljárási jogosultságot igazoló adatok

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelés kezelése során ügyfélnek minősülő személyek azonosító adatai Név

Elérhetőség (Pl: cím, e-mail, telefonszám)

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelés érvényesítése szempontjából érintett harmadik személy azonosító adatai (Pl: egy háztartásban élő, tulajdonostárs, közeli hozzátartozó) Név (születési név); Születési hely; Születési idő; Anyja neve Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelésre, valamint a követelés teljesítésére vonatkozó adatok Az engedményezett követelés forrására vonatkozó információk:

Engedményező neve; Engedményezés időpontja, (Az engedményezett ügylethez tartozó – elektronikus, ill. papír alapú dokumentáció átadásának időpontja, amennyiben eltér az engedményezés időpontjától); Az engedményezett követelést megalapozó jogügylet adatai: szerződésszám/ügyiratszám;

kötelezett szerepe (adós, adóstárs, kezes, zálogkötelezett); követelés adatai (tőke, kamat, költség, díj; összege, mértéke; devizanem, kapcsolódó garanciák, biztosítékok adatai); adósság jogcíme; jogviszony

Az engedményezett követelés Társaság általi átvételét követően keletkezett adatok:

Szerződésazonosító;

Teljesítésre vonatkozó adatok (befizetés dátuma és összege, késedelem, teljesítés elmaradása, megtett jogi lépések adatai);

A tranzakciók kezeléséhez szükséges adatok (bankszámlaszám, tranzakciós adatok,

Hivatalos eljárásokban (Bírósági, Végrehajtási, etc.) keletkezett adatok;

A követelés kezelése során – elhalálozás, térülések, etc. folytán – a kötelezettek személyében bekövetkezett változások és az ezt alátámasztó dokumentumok adatai (Pl: Hagyatéki eljárás dokumentációjában foglalt adatok, kiengedési nyilatkozat adatai, etc.)

Az ügy lezárásától számított 8 év.
Fedezetre vonatkozó adatok

(Amennyiben van)

Az ingatlan címe, helyrajzi száma, tulajdoni hányada, a rajta fennálló terhek, az ingatlan jellege, értéke, területe, szobák/lakóegységek száma; fényképfelvételek, műszaki állapotra, felszereltségre, lakottságra vonatkozó adatok Az ügy lezárásától számított 8 év.

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.; Magyar Országos Közjegyzői Kamara; közjegyző; végrehajtó; Magyar Posta Nyrt.; a Társaság által megbízott ügyvédi irodák; a Társaság érdekében eljáró követeléskezelők és értékbecslők, az érintett képviseletében eljáró személy

  1. Jogalap: Érintett hozzájárulása /GDPR 6. cikk (1) a) pont alapján.

A Társaság az érintett hozzájárulása alapján kezeli az alábbi adatokat.

A hozzájárulást az érintett bármikor jogosult visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét, azonban a visszavonásról való tudomásszerzést követően az Adatkezelő haladéktalanul törli a hozzájárulás alapján kezelt azon adatot melyre a visszavonás irányul.

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezettre vonatkozó – a 2)a) pontban foglalt kapcsolattartási adattól eltérő -, vagy egyéb érintettre vonatkozó kapcsolattartási adatok Lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail cím Az ügy lezárásától számított 8 év./ A hozzájárulás visszavonásáig
A kötelezett teljesítőképességével kapcsolatos egyéb adatok

(Pl: Anyagi helyzet -megtakarítás, jövedelem, nagy értékű magántulajdon, etc.; Életkörülményeit jellemző adatok

Munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó adatok; rendszeres egyéb jövedelem; a követelés fedezetéül szolgáló ingatlanon kívül ingatlanra vonatkozó adatok; egyéb nagy értékű vagyontárgyakra vonatkozó adatok; zálogingatlanra vonatkozó, kötelezett által megadott adatok (értékesítés szándéka, értékesítésre tett korábbi kísérletek, etc.); munkanélküliség, keresőképtelenség munkaképesség megváltozása; háztartás teljes létszáma; háztartásban eltartottak száma; háztartásban eltartott kiskorúak száma; háztartásban egy főre jutó jövedelem; havi nélkülözhetetlen kiadások; egyéb tartozásokra vonatkozó adatok

kötelezett által közölt egészségügyi állapotra vonatkozó adatok; fizetésképtelenségre vonatkozó adatok; kötelezett, vagy házastársának halála; vis maior (természeti katasztrófa, árvíz stb.)

Az ügy lezárásától számított 8 év./ A hozzájárulás visszavonásáig

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; végrehajtó, a Társaság által megbízott ügyvéd; a Társaság érdekében eljáró követeléskezelő és értékbecslő, az érintett képviseletében eljáró személy

  1. Jogalap: Szerződés teljesítése /GDPR 6. cikk (1) b) pont alapján/

A Társaság a kötelezettel kötött részletfizetési megállapodás teljesítése érdekében kezeli az alábbi adatokat.

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján kerültek meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A részletfizetési megállapodás adatai A szerződésben szereplő személyazonosító adatok, a követelés azonosítására szolgáló adatok, a megállapodásban foglalt, teljesítésre vonatkozó adatok (összeg, mérték, gyakoriság, esedékesség, etc.) Az ügy lezárásától számított 8 év.

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.; végrehajtó, a Társaság által megbízott ügyvéd; a Társaság érdekében eljáró követeléskezelők, az érintett képviseletében eljáró személy

  1. A megbízás alapján kezelt követelések behajtása céljából történő adatkezelés részletei
  • Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a megbízás teljesítése, azaz a követelések behajtása. Ennek érdekében a Társaság adatkezelése kiterjed:

  • a követelések nyilvántartására,
  • a kapcsolatfelvételre, kapcsolattartásra,
  • a követelés behajtásával kapcsolatos eljárásra /beleértve a hivatalos eljárást, a jogi – peres és nem peres – eljárások, illetve jogon kívüli eljárások kezdeményezését és lefolytatását egyaránt, valamint a Társasághoz érkező ügyfélajánlatokkal kapcsolatos döntéshozatalt (pl: méltányosság gyakorlását) /
  • a követeléssel kapcsolatos pénzügyi tranzakciókra
  • a tranzakciókkal kapcsolatos könyvelési, számviteli kötelezettségek ellátására
  • a Társaságot a megbízás alapján kezelt követelésállománnyal összefüggésben fennálló adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére
  • Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?
  1. Jogalap: Jogos érdek /GDPR 6. cikk (1) f) pont alapján/

A Társaság a megbízás alapján kezelt követelés behajtásához – egyúttal a kapcsolódó tevékenységek ellátásához – fűződő jogos érdeke alapján kezeli az alábbi adatokat, mely jogos érdek alátámasztását az érintett az „Érdekmérlegelés” menüpontban ismerheti meg.

Az adatok tárolásának időtartama a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6.21-6.25.§, azaz az elévülésre vonatkozó rendelkezésekre figyelemmel került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezett személyazonosító adatai Név /születési név/ + Titulus (pl: dr.; prof; etc.); születési idő; születési hely; anyja neve Az ügy lezárásától számított 5 év.
A kötelezett – a követelés jogszerű kezeléséhez szükségszerű – elérhetősége

(Amely nélkül az Adatkezelő nem tud eleget tenni a rá irányadó értesítési kötelezettségének)

Lakcím, postacím, e-mail, telefonszám

/Adatok forrása szerint: Megbízótól az engedményezés során kapott, kötelezettől származó, nyilvánosan hozzáférhető adatbázisból származó/

Az ügy lezárásától számított 5 év.
A kötelezett képviseletében eljáró személy (pl: gyám, gondnok) azonosítására szolgáló, valamint képviseleti / eljárási jogosultságot igazoló adatok Név

Elérhetőség (Pl: postacím, e-mail, telefonszám)

Eljárási jogosultságot igazoló adatok

Az ügy lezárásától számított 5 év.
A követelés kezelése során ügyfélnek minősülő személyek azonosító adatai Név

Elérhetőség (Pl: cím, e-mail, telefonszám)

Az ügy lezárásától számított 5 év.
A követelés érvényesítése szempontjából érintett harmadik személy azonosító adatai (Pl: egy háztartásban élő, tulajdonostárs, közeli hozzátartozó) Név (születési név); Születési hely; Születési idő; Anyja neve Az ügy lezárásától számított 5 év.
A követelésre, valamint a követelés teljesítésére vonatkozó adatok A megbízás alapján kezelt követelés forrására vonatkozó információk:

Megbízó neve; Megbízás időpontja, (A megbízásban szereplő ügylethez tartozó – elektronikus, ill. papír alapú dokumentáció átadásának időpontja, amennyiben eltér a megbízás időpontjától); A követelést megalapozó jogügylet adatai: szerződésszám/ügyiratszám;

kötelezett szerepe (adós, adóstárs, kezes, zálogkötelezett); követelés adatai (tőke, kamat, költség, díj; összege, mértéke; devizanem, kapcsolódó garanciák, biztosítékok adatai); adósság jogcíme; jogviszony

A megbízás alapján kezelt követelés Társaság általi átvételét követően keletkezett adatok:

Szerződésazonosító;

Teljesítésre vonatkozó adatok (befizetés dátuma és összege, késedelem, teljesítés elmaradása, megtett jogi lépések adatai);

A tranzakciók kezeléséhez szükséges adatok (bankszámlaszám, tranzakciós adatok,

Hivatalos eljárásokban (Bírósági, Végrehajtási, etc.) keletkezett adatok;

A követelés kezelése során – elhalálozás, térülések, etc. folytán – a kötelezettek személyében bekövetkezett változások és az ezt alátámasztó dokumentumok adatai (Pl: Hagyatéki eljárás dokumentációjában foglalt adatok, kiengedési nyilatkozat adatai, etc.)

Az ügy lezárásától számított 5 év.
Fedezetre vonatkozó adatok

(Amennyiben van)

Az ingatlan címe, helyrajzi száma, tulajdoni hányada, a rajta fennálló terhek, az ingatlan jellege, értéke, területe, szobák/lakóegységek száma; fényképfelvételek, műszaki állapotra, felszereltségre, lakottságra vonatkozó adatok Az ügy lezárásától számított 5 év.

Fenti adatok címzettjei: A Társaságot a követelés behajtásával megbízó természetes vagy jogi személy; az érintett képviseletében eljáró személy

 

  1. Jogalap: Érintett hozzájárulása /GDPR 6. cikk (1) a) pont alapján.

A Társaság az érintett hozzájárulása alapján kezeli az alábbi adatokat.

A hozzájárulást az érintett bármikor jogosult visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét, azonban a visszavonásról való tudomásszerzést követően az Adatkezelő haladéktalanul törli a hozzájárulás alapján kezelt azon adatot melyre a visszavonás irányul.

Az adatok tárolásának időtartama a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6.21-6.25.§, azaz az elévülésre vonatkozó rendelkezésekre figyelemmel került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezettre vonatkozó – a 2)a) pontban foglalt kapcsolattartási adattól eltérő -, vagy egyéb érintettre vonatkozó kapcsolattartási adatok Lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail cím Az ügy lezárásától számított 5 év. / A hozzájárulás visszavonásáig
A kötelezett teljesítőképességével kapcsolatos egyéb adatok

(Pl: Anyagi helyzet -megtakarítás, jövedelem, nagy értékű magántulajdon, etc.; Életkörülményeit jellemző adatok

Munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó adatok; rendszeres egyéb jövedelem; a követelés fedezetéül szolgáló ingatlanon kívül ingatlanra vonatkozó adatok; egyéb nagy értékű vagyontárgyakra vonatkozó adatok; zálogingatlanra vonatkozó, kötelezett által megadott adatok (értékesítés szándéka, értékesítésre tett korábbi kísérletek, etc.); munkanélküliség, keresőképtelenség munkaképesség megváltozása; háztartás teljes létszáma; háztartásban eltartottak száma; háztartásban eltartott kiskorúak száma; háztartásban egy főre jutó jövedelem; havi nélkülözhetetlen kiadások; egyéb tartozásokra vonatkozó adatok

kötelezett által közölt egészségügyi állapotra vonatkozó adatok; fizetésképtelenségre vonatkozó adatok; kötelezett, vagy házastársának halála; vis maior (természeti katasztrófa, árvíz stb.)

Az ügy lezárásától számított 5 év. / A hozzájárulás visszavonásáig

Fenti adatok címzettjei: A Társaságot a követelés behajtásával megbízó természetes vagy jogi személy; az érintett képviseletében eljáró személy

  1. Jogalap: Szerződés teljesítése /GDPR 6. cikk (1) b) pont alapján/

A Társaság a kötelezettel kötött részletfizetési megállapodás teljesítése érdekében kezeli az alábbi adatokat.

Az adatok tárolásának időtartama a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6.21-6.25.§, azaz az elévülésre vonatkozó rendelkezésekre figyelemmel került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A részletfizetési megállapodás adatai A szerződésben szereplő személyazonosító adatok, a követelés azonosítására szolgáló adatok, a megállapodásban foglalt, teljesítésre vonatkozó adatok (összeg, mérték, gyakoriság, esedékesség, etc.) Az ügy lezárásától számított 5 év.

Fenti adatok címzettjei: A Társaságot a követelés behajtásával megbízó természetes vagy jogi személy; az érintett képviseletében eljáró személy

  • Adósságrendezésről szóló törvény előírásai szerint, jogi kötelezettség alapján folytatott adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja az adósságrendezési eljárást kérő érintett azonosítása az eljárás sikeressége érdekében.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság az adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény A bíróságon kívüli adósságrendezés kezdeményezése című 8. cikk 17.§ (4); (5) bekezdése alapján kezeli az alábbi adatokat:

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
Az adósságrendezés által érintett személyek adatai Az adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény

–          Az adósságrendezés kezdeményezésének kötelező tartalmi elemei, a kérelemhez csatolandó iratok, nyilatkozatok című, 1 számú mellékletében;

–          Az adósságrendezés kezdeményezéséhez benyújtandó dokumentumok kötelező tartalmi elemei című 2. számú mellékletében;

–          Az adósságrendezési eljárás kezdeményezéséhez benyújtandó nyilatkozatok, kötelezettségvállalások, űrlapok című, 3. számú mellékletében

előírtak szerint rögzítendő személyes adatok

Az ügy lezárásától számított 8 év

Fenti adatok címzettjei: Családi Csődvédelmi Szolgálat; az érintett képviseletében eljáró személy; hitelezők; végrehajtó

  1. A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény előírásai szerint, jogi kötelezettség alapján folytatott adatkezelés

1)         Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által folytatott eljárás sikeressége érdekében.

/Jelen pontban rögzített adatkezelés a Nemzeti Eszközkezelő programmal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 212/2018. (XI. 20) Kormányrendelet alapján, a Társasághoz 2018.11.21. napig beérkezett kérelmek vonatkozásában irányadó/

2)         Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvényben alapján kezeli az alábbi adatokat:

/A hivatkozott jogszabályt a 2020: LXXX. törvény 81. §-a hatályon kívül helyezte 2020. augusztus 13. napjával, mely alapján, a kapcsolódó adatkezelés a Társasághoz 2018.11.21. napig beérkezett kérelmek vonatkozásában irányadó/

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A hiteladós adatai

(Az Együttműködési megállapodás – 1. számú melléklete alapján)

Név (születési név); születési hely, idő; anyja születési neve; állandó bejelentett lakóhely (lakcímkártya alapján); személyi igazolvány száma; lakcímkártya száma; adóazonosító jel; személyi azonosító jel; állampolgárság; telefonszám; mobiltelefonszám; e-mail cím; aláírás Az ügy lezárásától számított 8 év
Az érintett ingatlan adatai Tulajdonos(ok) neve(i); Ingatlan címe; természetbeni fekvése; helyrajzi száma; ingatlan-nyilvántartási megnevezése; tulajdoni hányad

Ingatlan forgalmi értéke

Az ügy lezárásától számított 8 év
A hiteladóssal egy háztartásban élő személyek adatai

(Az Együttműködési megállapodás – 1. számú melléklete alapján)

Név;

Születési hely, idő;

Hozzátartozói iszony;

egy háztartásban élő személyek száma

Az ügy lezárásától számított 8 év
Az Együttműködési megállapodás – 1. számú melléklete alapján benyújtandó mellékletek adata A benyújtandó dokumentumok adattartalma Az ügy lezárásától számított 8 év
A zálogkötelezett adatai

(Az Együttműködési megállapodás – 1. számú melléklete alapján)

Név (születési név); születési hely, idő; anyja születési neve; állandó bejelentett lakóhely (lakcímkártya alapján); személyi igazolvány száma; lakcímkártya száma; adóazonosító jel; személyi azonosító jel; állampolgárság; telefonszám; mobiltelefonszám; e-mail cím; aláírás Az ügy lezárásától számított 8 év
A zálogkötelezettel egy háztartásban élő személyek adatai

(Az Együttműködési megállapodás – 1. számú melléklete alapján)

Név;

Születési hely, idő;

Hozzátartozói iszony;

egy háztartásban élő személyek száma

Az ügy lezárásától számított 8 év
Követelés adatai Jelzáloghitel összege;

Pénzügyi intézmény követelésének összege

Az ügy lezárásától számított 8 év
Végrehajtás szüneteléséről értesített végrehajtó adatai Neve;

címe

Az ügy lezárásától számított 8 év

Fenti adatok címzettjei: Nemzeti Eszközkezelő Zrt.; az érintett képviseletében eljáró személy; az adásvételi és bérleti szerződés megkötése céljából eljáró ügyvéd; az ingatlan műszaki állapotfelmérését lebonyolító, jogszabály által kijelölt szervezet (az ingatlanra vonatkozó adatok tekintetében), Magyar Nemzeti Bank

  1. Fedezetértékelés során végzett adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a követelés biztosítékául szolgáló vagyontárgy aktuális értékének megállapítása.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság az ügyfél- és partnerminősítés, valamint a fedezetértékelés prudenciális követelményeiről szóló 40/2016. (X.11.) MNB rendelet vonatkozó előírásainak megfelelően, jogi kötelezettség teljesítése alapján kezeli az engedményezett követelések alábbi adatait:

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A követelés biztosítékául szolgáló vagyontárgyra vonatkozó adatok Az ingatlan címe, helyrajzi száma, tulajdoni hányada, a rajta fennálló terhek, az ingatlan jellege, értéke, területe, szobák/lakóegységek száma; fényképfelvételek, műszaki állapotra, felszereltségre, lakottságra vonatkozó adatok Az ügy lezárásától számított 8 év.

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; végrehajtó, a Társaság által megbízott ügyvéd; az érintett képviseletében eljáró személy

  1. Földhivatali-nyilvántartás használatához kapcsolódó adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a Földhivatali-nyilvántartásból történő adatkérés, a követelés fedezetéül szolgáló ingatlan tulajdonosi, illetve jogi hátterének tisztázása céljából.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogos érdek /GDPR 6. cikk (1) f) pont alapján/

A Társaságnak jogos érdeke fűződik az általa kezelt követelések fedezetéül szolgáló ingatlan tulajdonosi, illetve jogi hátterének tisztázása, a nyilvántartásból származó, aktuális adatok alapján.

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A nyilvántartásból lekért tulajdoni lapra és az adatkérésre vonatkozó adatok A nyilvántartó hatóság megnevezése

A tulajdoni lap típusa (hiteles, nem hiteles, teljes, szemle, másolat, etc.)

A lekérdezés időpontja és azonosítója

Az ügy lezárásától számított 8 év.
Az ingatlanra vonatkozó adatok Az ingatlan megnevezése, címe, besorolása, tulajdonosra vonatkozó adatok (név, lakcím, születési év, anyja neve, tulajdoni hányad, jogcím); Fennálló, illetve törölt jogok és terhek, bejegyző és törlő határozatok Az ügy lezárásától számított 8 év.

Fenti adatok címzettjei: A Társaság által megbízott ügyvéd; a Társaság érdekében eljáró követeléskezelő és értékbecslő, az érintett képviseletében eljáró személy

  • Központi Hitelinformációs rendszerrel kapcsolatban, jogi kötelezettség alapján folytatott adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a jogszabályban meghatározott referenciaadatok átadása a Központi Hitelinformációs Rendszernek (továbbiakban: KHR), valamint az adatok átvétele a KHR rendszerből.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Khr tv.) 6.§ (3) bek. b) pont és 11.§ (1) bekezdése alapján kezeli az engedményezett és megbízás alapján kezelt követelések alábbi adatait.

Az adatok tárolásának időtartama a Khr tv. vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezett természetes személyazonosító adatai Név (születési név);

születési idő; születési hely; anyja neve

Hozzájáruló nyilatkozat esetén:

Főszabályként:

a KHR-ben történt lezárást követő 5 év

Kivétel:

Le nem zárt szerződés, de elévült mulasztás esetén 10 év

Hozzájáruló nyilatkozat hiányában (beleértve a nemleges nyilatkozatot):

Főszabályként:

a KHR-ben történt lezárást követő 5 év

Kivétel:

Lezárt szerződés esetén a KHR-ben történt lezárást követően 3 munkanapon belül

Lezárt szerződés, megtérült mulasztás esetén a KHR-ben történt lezárást követő 1 év

Le nem zárt szerződés, de elévült mulasztás esetén 10 év

Személyazonosításra alkalmas igazolvány Személyi igazolvány/útlevél szám;

egyéb, a személyazonosság igazolására a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerint alkalmas igazolvány száma

Cím Lakcím;

levelezési cím,

elektronikus levelezési cím

Szerződésre, követelésre vonatkozó adatok Szerződés típusa; Szerződés azonosítója; szerződés megkötésének, lejáratának, megszűnésének időpontja;

a szerződés összege és devizaneme;

a törlesztés módja és gyakorisága;

a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme;

ügyféli minőség (adós, adóstárs)

Mulasztásra vonatkozó adatok mulasztás bekövetkezésének időpontja; mulasztás megszűnésének módja és időpontja;

mulasztás azonosító,

a követelés másik referenciaadat-szolgáltató részére történő átruházására, perre utaló megjegyzés;

előtörlesztés ténye, ideje;

az előtörlesztett összeg és a fennálló tőketartozás összege, pénzneme

Fenti adatok címzettjei: BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.; érintett törvényes vagy ügyleti képviselője, jogutódja

 

  • Követelés értékesítéssel kapcsolatos adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a Társaságnak az ügyféllel szemben fennálló követelése értékesítése harmadik fél részére.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogos érdek /GDPR 6. cikk (1) f) pont alapján/

A Társaság követelés értékesítéshez fűződő jogos érdekét – és a vonatkozó adatok átadásának jogszerűségét – a Ptk. 6:193 §, és 6:196. §; valamint a Hpt. 161. § (1) c) bekezdésére figyelemmel – a jogalkotó ezirányú döntése, valamint a Társaság érdekmérlegelési tesztje támasztja alá, melyet az érintett az érdekmérlegelés menüpontban ismerhet meg.

Az adatok tárolásának időtartama a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 169.§ által előírt számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A kötelezett személyazonosító adatai Név /születési név/ + Titulus (pl: dr.; prof; etc.); születési idő; születési hely; anyja neve Az ügy lezárásától számított 8 év.
A kötelezett – a követelés jogszerű kezeléséhez szükségszerű – elérhetősége

(Amely nélkül az Adatkezelő nem tud eleget tenni a rá irányadó értesítési kötelezettségének)

Lakcím, postacím, e-mail, telefonszám

/Adatok forrása szerint: Jogelődtől az engedményezés során kapott, kötelezettől származó, nyilvánosan hozzáférhető adatbázisból származó/

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A kötelezett képviseletében eljáró személy (pl: gyám, gondnok) azonosítására szolgáló, valamint képviseleti / eljárási jogosultságot igazoló adatok Név

Elérhetőség (Pl: postacím, e-mail, telefonszám)

Eljárási jogosultságot igazoló adatok

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelés kezelése során ügyfélnek minősülő személyek azonosító adatai Név

Elérhetőség (Pl: cím, e-mail, telefonszám)

Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelés érvényesítése szempontjából érintett harmadik személy azonosító adatai (Pl: egy háztartásban élő, tulajdonostárs, közeli hozzátartozó) Név (születési név); Születési hely; Születési idő; Anyja neve Az ügy lezárásától számított 8 év.
A követelésre, valamint a követelés teljesítésére vonatkozó adatok Az engedményezett követelés forrására vonatkozó információk:

Engedményező neve; Engedményezés időpontja, (Az engedményezett ügylethez tartozó – elektronikus, ill. papír alapú dokumentáció átadásának időpontja, amennyiben eltér az engedményezés időpontjától); Az engedményezett követelést megalapozó jogügylet adatai: szerződésszám/ügyiratszám;

kötelezett szerepe (adós, adóstárs, kezes, zálogkötelezett); követelés adatai (tőke, kamat, költség, díj; összege, mértéke; devizanem, kapcsolódó garanciák, biztosítékok adatai); adósság jogcíme; jogviszony

Az engedményezett követelés Társaság általi átvételét követően keletkezett adatok:

Szerződésazonosító;

Teljesítésre vonatkozó adatok (befizetés dátuma és összege, késedelem, teljesítés elmaradása, megtett jogi lépések adatai);

A tranzakciók kezeléséhez szükséges adatok (bankszámlaszám, tranzakciós adatok,

Hivatalos eljárásokban (Bírósági, Végrehajtási, etc.) keletkezett adatok;

A követelés kezelése során – elhalálozás, térülések, etc. folytán – a kötelezettek személyében bekövetkezett változások és az ezt alátámasztó dokumentumok adatai (Pl: Hagyatéki eljárás dokumentációjában foglalt adatok, kiengedési nyilatkozat adatai, etc.)

Az ügy lezárásától számított 8 év.
Fedezetre vonatkozó adatok

(Amennyiben van)

Az ingatlan címe, helyrajzi száma, tulajdoni hányada, a rajta fennálló terhek, az ingatlan jellege, értéke, területe, szobák/lakóegységek száma; fényképfelvételek, műszaki állapotra, felszereltségre, lakottságra vonatkozó adatok Az ügy lezárásától számított 8 év.
A részletfizetési megállapodás adatai A szerződésben szereplő személyazonosító adatok, a követelés azonosítására szolgáló adatok, a megállapodásban foglalt, teljesítésre vonatkozó adatok (összeg, mérték, gyakoriság, esedékesség, etc.) Az ügy lezárásától számított 8 év.

Fenti adatok címzettjei: Az értékesített követelést megvásárló természetes vagy nem természetes személy. (Az engedményezésről az érintettet a követelés vásárlója köteles tájékoztatni a szerződő felek megállapodása alapján)

 

  1. Pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény előírásai szerint, jogi kötelezettség alapján folytatott adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja az ügyfél, annak meghatalmazottja, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő – beleértve a tényleges tulajdonosokat – azonosítása a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (továbbiakban: Pmt) 7-14. § alapján kezeli az alábbi adatokat:

Az adatok tárolásának időtartama a Pmt. vonatkozó rendelkezései alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
Az érintett személyazonosító adatai Név (születési név); állampolgárság,; születési hely, idő; anyja születési neve; lakcíme (ennek hiányában tartózkodási helye); azonosító okmányának típusa és száma; Az ügyleti megbízás teljesítésétől, illetve az üzleti kapcsolat megszűnésétől számított 8 év;

a felügyeletet ellátó szerv (MNB), a pénzügyi információs egység, a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság megkeresésére a megkeresésben meghatározott idő, legfeljebb az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított 10 év

Az érintett személyazonosságát igazoló iratok másolata és az okmányok adatai Magyar állampolgár esetében: a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa és lakcímet igazoló hatósági igazolványa által tartalmazott adatok, és az okmányok másolata

Külföldi állampolgár esetén úti okmánya vagy személyazonosító igazolványa által tartalmazott adatok, feltéve hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, tartózkodási jogot igazoló okmánya vagy tartózkodásra jogosító okmánya által tartalmazott adatok és az okmányok másolata

Tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatok Családi és utóneve; születési családi és utóneve; állampolgársága; születési helye, ideje; lakcíme, ennek hiányában tartózkodási helye

kiemelt közszereplőnek minősül-e, mi alapján minősül kiemelt közszereplőnek (igen válasz esetén)

a tulajdonosi érdekeltség jellege és mértéke

Az ügyfél-átvilágítási kérdőívet kitöltő személyek adatai Név (születési név); születési hely, idő; anyja születési neve; aláírása, aláírási jogot megalapozó adat (pl: betöltött munkakör)

Fenti adatok címzettjei:

  • Tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatok címzettje:

A Pmt. 25. § (1) bekezdése alapján a tényleges tulajdonosi adatok központi nyilvántartásáról szóló jogszabály által létrehozott központi nyilvántartás (2019.01.01-től / vagy a nyilvántartás létrejöttétől)

  • Fent felsorolt további adatok:

Pénzmosás Elleni Információs Iroda (NAV szervezeti egysége- büntetendő cselekményből való származására utaló adat, tény, körülmény felmerülése esetén)

  1. Hangrögzítés során végzett adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a Társaság és az érintett, nem panasz tárgyú telefonos kapcsolattartása során elhangzottak rekonstruálhatósága.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogos érdek /GDPR 6. cikk (1) f) pont alapján/

A Társaság adatkezelésének alapja, a telefonos kapcsolattartása során – a jogszabályi előírás alapján kötelezően rögzítendő adatok kivételével – rögzített adatok kezelése vonatkozásában, a Társaság azon érdeke, hogy – pl: jogvita eldöntése, bizonyítás során történő felhasználás céljából, illetve minőségbiztosítási szempontból – rekonstruálni tudja a beszélgetésben elhangzottakat.

Az adatok tárolásának időtartama a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. elévülésre vonatkozó 6.21-6.25.§ alapján került meghatározásra.

Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A telefonos kapcsolattartás során elhangzott adatok A hanganyagot tároló rendszerben rögzített adat: Hívás időpontja (nap, óra, perc); Hívó szám; Hívott szám; Hívott mellék szám; Hívás hossza, Beszélgetés hossza

A hanganyagban rögzített adat: hang, a beszélgetés során elhangzott valamennyi személyes adatnak minősülő adat/információ

A hangfelvétel rögzítésétől számított 5 év.

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; az érintett képviseletében eljáró személy, Magyar Nemzeti Bank; Fogyasztóvédelmi Hatóság

  1. Panaszkezelési célból történő adatkezelés

1)   Milyen célból kezeli a Társaság az adatokat?

A Társaság adatkezelésének célja a tudomására jutott – írásban, vagy szóban bejelentett – ügyfél-elégedetlenség kezelése (kivizsgálása, panasz jogosságának megállapítása, etc.) a jogszabály előírásainak megfelelően.

2)   Mi a jogalapja a Társaság adatkezelésének?

Jogalap: Jogi kötelezettség teljesítése /GDPR 6. cikk (1) c) pont alapján/

A Társaság az alább felsorolt, vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, jogi kötelezettség teljesítése alapján kezeli az engedményezett és megbízás alapján kezelt követelések alábbi adatait.

Az adatok tárolásának időtartama az alább felsorolt, vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően került meghatározásra:

  • A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 288.§
  • A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. §
  • Magyar Nemzeti Bank elnökének 46/2018. (XII. 17.) rendelete
  • A befektetési vállalkozások, a pénzforgalmi intézmények, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, az utalvány kibocsátók, a pénzügyi intézmények és a független pénzügyi szolgáltatás közvetítők panaszkezelésének eljárásával, valamint panaszkezelési szabályzatával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 435/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet 3. § (2)-(3) bekezdései
Adatok kategóriája Adatok típusa Tárolási idő
A panaszos és az ügy azonosítására szolgáló adatok Név (születési név);

születési idő; születési hely; anyja neve (amennyiben a panaszos nem a Társaság ügyfele)

ügyszám; Ügy azonosítószám

A panasz ügyintézés lezárásától számított 5 év.
Kapcsolattartási adatok Lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail cím A panasz ügyintézés lezárásától számított 5 év.
A panasz vonatkozásában kezelt adatok Panasz tárgya, Panasz leírása,

A panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölése,

A panasz előterjesztésének időpontja, Panasz típusa, benyújtásának módja,

A panasz sorszáma

Az ügyfél által bemutatott/csatolt dokumentumok tartalma;

Jegyzőkönyv felvétele esetén a panaszos aláírása

A panasz ügyintézés lezárásától számított 5 év.
A panasz telefonos bejelentése esetén kezelt adatok A hanganyagot tároló rendszerben rögzített adat: Hívás időpontja (nap, óra, perc); Hívó szám; Hívott szám; Hívott mellék szám; Hívás hossza, Beszélgetés hossza

A hanganyagban rögzített adat: hang, a beszélgetés során elhangzott valamennyi személyes adatnak minősülő adat/információ, (Külön kiemelve a panaszkezelési nyilvántartásba kerülő adatokat – Lásd A panasz vonatkozásában kezelt adatok)

A panasz ügyintézés lezárásától számított 5 év.

Fenti adatok címzettjei: Bíróság; a Társaság által megbízott ügyvéd; Magyar Nemzeti Bank

  • Az adatkezelés magában foglal-e automatikus döntéshozatalt (ún. profilalkotást)

A Társaság nem alkalmaz automatikus döntéshozatalt.

  • Kinek kerülnek továbbításra a személyes adatok?

A Társaságot az általa kezelt személyes adatok közlése, az azokba való betekintés, valamint továbbításuk céljából jogszabály felhatalmazása alapján megkeresheti hatóság (különösen szabálysértési hatóság, nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, más közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) vagy más adatkezelő.

Amennyiben a megkereső szerv a kérelmében pontosan megjelöli a kért adatok körét, a kérelem célját és jogalapját és a megkeresés teljesítése jogszabályba nem ütközik, a megkeresés céljának megvalósításához feltétlenül szükséges személyes adatok rendelkezésre bocsátásra kerülnek.

Jelen adatkezelési tájékoztató az egyes adatkezelések vonatkozásában rögzíti a címzettek körét.

A Társaság külföldre történő adattovábbítást nem végez.

  • Milyen adatfeldolgozó igénybevételére kerül sor?

 

Adatkezelési tevékenységünk során előfordulnak olyan technikai műveletek, amelyek végrehajtásához Társaságunk külső segítséget, adatfeldolgozók közreműködését veszi igénybe, amelyek ennek érdekében személyes adatokat kezelnek.

A Társaság által igénybe vett Adatfeldolgozókkal kapcsolatos információkat a http://www.debt.hu/adatkezeles/a-tarsasag-altal-igenybe-vett-adatfeldolgozokkal-kapcsolatos-tovabbi-informaciok/ elérhetőségen ismerheti meg.

  1. Milyen jogai vannak a Társaság által kezelt személyes adataival összefüggésben?

 

Amennyiben Társaságunk az Ön személyes adatait kezeli, az alábbi érintetti jogosultságok illetik meg:

  • Hozzáféréshez való jog
  • Helyesbítéshez való jog
  • Zároláshoz (adatkezelés korlátozáshoz) való jog
  • Tiltakozáshoz való jog
  • Törléshez való jog
  • Adathordozhatósághoz való jog
  • Hozzájárulás visszavonásához való jog (Amennyiben az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása)

Részletes tájékoztatást az érintetti jogokról, a Társaság honlapján, az „Érintetti jogok” menüpontban találhat.

Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak a Társaság által kezelt személyes adataival kapcsolatban?

 

 
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a Társaság vagy az általa igénybe vett adatfeldolgozó a személyes adatait érintő adatkezelési tevékenysége során jogsértést követett el, vagy annak közvetlen veszélye áll fenn, vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, amelynek vizsgálata ingyenes.
Elérhetőség
Cím 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11
Levelezési cím 1363 Budapest, Pf.: 9.
E-mail cím ugyfelszolgalat@naih.hu
Webcím www.naih.hu
Telefon +36 (1) 391-1400 +36 (30) 683-5969 +36 (30) 549-6838
Fax +36 (1) 391-1410
Bíróság
Jogainak megsértése esetén lehetősége van bírósághoz is fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. Ön dönthet úgy, hogy a pert a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt indítja meg.
Webcím https://birosag.hu/birosag-kereso